Proaktivitásra, kíváncsiságra és bátorságra biztatta a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány tehetséggondozó programjának idei turnusába felvételt nyert hallgatókat az MTVA programfőigazgatója. Pető Zoltán a képzés ünnepélyes megnyitóján emlékeztetett: a jó műsorkészítővé válás feltétele az elméleti tudás magas szintű szakmai elvárásoknak megfelelő gyakorlati alkalmazása, amelyre nem csak hazai, hanem nemzetközi szinten is versenyképes szakmai és technikai környezetet biztosít az MTVA.
Sokszoros túljelentkezést követően, többkörös felvételi folyamat eredményeként idén ősszel 25 leendő újságíró kapott lehetőséget arra, hogy a közmédia rendkívül gazdag rádiós, televíziós és online portfóliójában gyakorlati ismereteket szerezzen elsősorban a hír és hírháttér műsorok-, illetve tartalmak előállításában. A tehetséggondozó programot megnyitó panelbeszélgetésen Apró Georgina, a KMA ügyvezetője és Illés Béla, az M1 csatornaigazgató-helyettese beszélt a program keretrendszeréről, a képzési és kimeneti követelményekről, valamint két korábbi résztvevő, ma már az M1 csatorna munkatársa, Vaszily Olimpia és Marczi Máté osztotta meg tapasztalatait a most belépőkkel.
A program során a résztvevők a televíziós és rádiós szakma legjobbjaitól, gyakorlatorientált formában tanulhatnak, valamint ingyenes beszédtechnikai képzést kapnak; mentor támogatásával, közvetlenül ismerkedhetnek meg a szerkesztő-riporteri feladatokkal, közvetlenül vehetnek részt a munkafolyamatokban, hogy a program végére átfogó ismerettel rendelkezzenek a műsorgyártásról, és önállóan is megállják helyüket szerkesztői vagy riporteri feladatkörben.