Együttműködés a multimédiás újságírók és médiaszakemberek képzésének jegyében

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) és a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány között létrejött együttműködési megállapodás célkitűzése, illetve feladata a széles látókörű, magasan képzett, a közszolgálatiság elvei iránt elhivatott multimédiás újságírók és médiaszakemberek képzése, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap részére szakember-utánpótlás biztosítása.

Az Alapítvány a fenti céljával összefüggően az úgynevezett Tehetséggondozási Program keretében szervez készség- és képességfejlesztéssel összefüggő képzéseket. A program nem pusztán gyakorlati helyet, hanem akár jövőbeni karrierlehetőséget is kínál a Vagyonkezelő Alapanál, ugyanis határozott célja, hogy lehetőséget teremtsen a résztvevők számára a média világában történő érvényesülésre.

Korábbi Képzéseink